A családi élet: küldetés és munka - Tilmann Beller

Írta Administrator kedd július 16, 2019 napon

"A korai egyházban a családok voltak ilyenek, ahol Isten lakott, és rajtuk keresztül tudott a világra hatni. Később a kolostorok voltak azok. ... Most újra olyanok a viszonyok, mint az ősegyházban. Kentenich atya azt mondta: A jövő egyházában a családoknak nagy szerepük lesz, mint az ősegyházban, ez a mi hivatásunk."

Tillmann atya1 a magyar Schönstatt-családmozgalomban tartott előadásainak második kötetét adjuk most közre. Ezeket az előadásokat 1990-1992 években tartotta.

Az előadásokat a helyszínen magnószalagra rögzítették, majd szó szerint leírták. Tilmann atya többnyire németül beszélt, amit azonnal fordítottak magyarra. De időnként mondott magyar mondatokat is. A nyers szöveget lektoráltuk és javítottuk.
Tilmann atya előadásmódjához tartozott, hogy mindig figyelte a hallgatóságát, hogy mi az, ami megérinti őket. Mindenkinek igyekezett azt mondani, amire épp szüksége volt. Ezért gyakran tett az előadása közben kitérőket is.
Nagy súlyt fektetett a szilárd alapokra, ezért egyes témákat gyakran ismételt, a hangsúlyt mindig máshova helyezve és újabb részletekkel gazdagítva. Amikor megjegyeztük, hogy ezt már hallottuk, visszakérdezett: „És csinálják?” De nem sürgetett senkit, türelmes volt a végletekig. Tudta, hogy a lassú, szerves növekedés mindennél fontosabb az élet, a hosszú távú építkezés számára.
Kutatta a magyar lélek sajátosságait, nemzeti adottságainkat és ezekbe akarta a magyar Schönstattot belegyökereztetni. Még senkit se hallottam oly elismeréssel beszélni a magyarságról, mint ahogy Tilmann atya beszélt – jegyezte meg egy alkalommal Bíró László püspök atya.
„Királyi és nagyszívű ember a magyar” – mondta Tilmann atya, és kifejtette, hogy mit jelent ez gyakorlatilag. Rámutatott a melankolikus magyar lélek értékére és veszélyére: a mélységre és a rezignációra való hajlamra is.
Az előadásokat ajánljuk a családcsoportoknak összejöveteleik anyagául, mert időtlenek, ma is változatlanul aktuálisak. És ahogy Bíró László püspök atya mondta2: „…meglepő, hogy Tilmann atya mennyire konkrétan nyúl hozzá a házassághoz. Schönstatt a házasság gyakorlati teológiája… Amit Tilmann atya egész egyszerűen el tud mondani, annak nagyon mély teológiai gyökerei vannak. És ezt ő tudja is. De erről nem beszél. A házasság teológiai gyökereire építve egy misztagógiát fogalmaz meg. És ez az, ami hiányzik a családoknak… Tilmann atya azzal tud segíteni, hogy nagyon mélyen Istenbe gyökerezve fogalmazza meg a dolgokat és ezáltal nagyon szép lelkiség jön létre. Nagyon, nagyon köszönöm ezt a Jóistennek, hiszen Tőle kapta mindazt, amit továbbad… Tényleg éljenek abból, amit a Schönstatt-lelkiség meg tud fogalmazni!”
A szerkesztők

Családnapok, 1990. június 24-30.
1990. június 25. hétfő, 1. előadás


Kedves Családjaim!
Schönstatt-mozgalmunknak három érezhető különlegessége van. Az első a gondviselésbe vetett gyakorlati hit. A keresztény középkorban nagyon sok keresztény jel volt a világban. A templomok még ma is uralják a falunak a képét. Az emberek tudták, hogy a Jóisten közöttük van. A mezőn voltak feszületek, képek. A lakásokban feszületek, szentképek voltak. A levegőt pedig a harangok vallásos hangja hatotta át. Ezeknek az időknek vége. Eddig azt hittük, hogy a kommunisták akadályoztak bennünket. Akkor hamarosan észre fogjuk venni, hogy ez nem így van. Vége van a keresztény középkornak. De egy szentkép nem maga a szent. A feszület, ami nem Jézus Krisztus. Csak jele. Az a szerv, amellyel a szentképet felfogjuk, az a hit. És ez a hit Istent nemcsak a szentképek mögött tudja észlelni, hanem mindenütt meglátja. Meglátja Istent a társunkban, az emberi testben, az időjárásban. Megtapasztaljuk, hogy Isten velem, rajtam keresztül cselekszik. Isten csinál velem valamit és ettől válik érdekessé a keresztény élet. Nem egy sötét lyukban imádkozom, hanem megtapasztalom, Isten tesz velem valamit. Ezt nevezzük a gondviselésbe vetett gyakorlati hitnek. És most már nem olyan fontos, hogy minél több szentkép legyen a falon. Nálunk otthon vannak szentképek. És mögöttük ott van a Jóisten.
És beszélünk vele. Áttetszővé, átlátszóvá teszem a teremtményeket. Amíg gyenge a hitünk, addig csak néha sikerül, különleges alkalmakkor. De gyakorolhatjuk a teremtmények átlátszóvá tételét. Kentenich atya hozzáfűzi: Átlátszóvá tesszük mindazt, ami teremtmény, és minden nemiséggel kapcsolatosat. Ez nem logikus, hiszen a nemiséggel összefüggő dolgok teremtettek. Akkor mégis külön megnevezzük a részt. Ennek oka van. Az az oka, hogy a nemiség nagyon nagy erőt jelent ma. A nemiségnek nagyon erős öntörvényűsége van, és ezért nagyon nehéz átlátszóvá tenni a nemiséget. Azaz a nemiséggel kapcsolatos dolgok magukhoz ragadnak bennünket és nem engednek el, fogva tartanak. Fogva tart bennünket a nemiség, ezért külön feladat, hogy átlátszóvá tegyük. Két lépésben tesszük átlátszóvá: a nemiség a személyiség kifejezője. Kentenich atyánk azt mondja: a házastársi együttlét az egy tökéletes, kölcsönös odaajándékozás és elfogadás. Azaz egymásnak ajándékozzuk magunkat és elfogadjuk egymást. Ez két személy közötti történés, akik szeretik egymást. És ez boldoggá tesz. Mert Isten minket, embereket, szeretetre teremtett. Akkor válunk saját magunkká, ha elajándékozzuk magunkat és akkor veszítjük el magunkat, amikor nem engedjük el magunkat, nem adjuk oda magunkat. Engedjenek meg egy lélektani megjegyzést.
Ez föltételezi, hogy egy egészséges fejlődés van mögöttünk. Hogy gyermekkorunkban mindig szeretetet kaptunk. Ezt ma nem lehet minden esetben feltételezni. Zongoristának nem tanul mindenki. De ha valaki alultáplált, akkor nem tud zongorát tanulni. Tehát egy egészséges fejlődést tételezek fel. Hogy mi a teendő az alultáplált emberekkel, arról majd később beszélek. Ha elajándékozzuk saját magunkat, akkor boldogok leszünk. A házastársi együttlétben a következőképpen van: mind a ketten odaajándékozzuk magunkat és ezért mind a ketten kapunk valamit ajándékba. És ennek az ajándékozásnak van egy jele, és ez a testünk.
Tehát egészen ajándékozunk. Ez az első lépése annak, hogy a nemiséget átlátszóvá tegyük. Az emberi testet a társam nekem szóló ajándékának tekintem. Itt egy nagy problémával állunk szemben. Tudjuk, hogy a testünk lehet a személyiségünktől elválasztva élvezve. Tehát egy elszemélytelenített szexualitás. Ez egy szakadás. Ez az áteredő bűn következménye. És ami jelenleg Nyugatról jön, egy ilyen személytelen szexualitás. Gondolok itt a folyóiratokra, filmekre, egyebekre. Itt a személyek nem fontosak. Hanem az egyik azt mondja a másik testének. Az ember tárggyá lesz. Ez a párkapcsolatban is lehetséges. Két ember kölcsönösen használja egymást. Ez aztán két vagy három évig tart és akkor valaki mást keresnek maguknak. Mert a másik elhasználódott. Talán ismerünk embereket, akik ezt megtapasztalták. Vagy mi magunk is megtapasztaltuk ezt, hogy használták Önöket. Vagy mi más valaki használtunk. A probléma az, hogy a személyek elleni vétség ez. A házastársi együttlét az tökéletes, kölcsönös odaajándékozás és egymás kölcsönös elfogadása. Azaz elfogadlak téged, mint személy olyannak, amilyen vagy. Nem úgy, hogy milyennek kellene lenned, hanem olyannak, amilyen vagy.
A második lépés. A társam mögött meglátom a Jóistent. A házastársi együttlétben a Jóisten ajándékát látom. Beszélek Istennel erről. És észre fogom venni, hogy ha Istennel beszélek, akkor egy kettős vonulat van. Egyrészt nagyon boldog vagyok, hogy a Jóisten megajándékoz, és a másik, hogy azt is érzem, hogy Isten szeretne tőlem valamit. Itt nagyon fontos egy megkülönböztetés. Isten nem emeli fel a mutatóujját, és nem mondja, hogy csak akkor szeretlek, ha jó vagy. Talán ez az istenkép él bennünk. Ez nem Jézus Krisztus Istene. Isten szeret bennünket. És mert szeret bennünket, mi is szeretjük. És aki szeret, ajándékoz. Mi is adunk ajándékot a Jóistennek. És aki szeret, az ki tudja mondani a kéréseit. És a másik pedig törődik vele, a kéréseivel. És ez kölcsönös. És Isten is kinyilvánítja a kívánságait. Hogyha Isten egy embert küld nekünk, akit szeretünk, akkor mindig az a kívánsága, hogy ez a szeretet növekedjen. Hogy a szeretetünk önzetlenné váljon. Nagylelkűekké váljon. Hogy ne saját magunkra gondoljunk. Azt szeretném, hogy neked nagyon jó legyen. Vagy egy kicsit komolyabb módon kifejezve: a kereszten vagy. És szeretlek, mert te vagy az én keresztem. Az anyák azt mondják Németországban, hogy te vagy az én koporsószegem. De ha ezt egy anya mondja, azt gyengéden mondja és érezteti, hogy nincs ellene kifogása, de érezteti azt is, hogy áldozatba kerülsz. Beszélünk Istenhez, amikor a házastársi együttléttel ajándékoz meg bennünket:
...Jóisten, nagyon kedves vagy, de hát Jóisten, de neked szabad. Tudom. Neked szabad...
Kölcsönös nagylelkűség. Itt a schönstatti lelkiségünknek a második lényeges pontját érintjük. A szeretetszövetség üzenetét. A schönstatti Szűzanya sajátos Szűzanya. Természetesen az összes Szűzanya az egy Szűzanya. De a Szűzanya egyszer az egyik oldaláról mutatkozik, egyszer a másik oldaláról. Lourdes-ban meggyógyítja a betegeket. Schönstattban jön, és azt szeretné, hogy szeressünk. Azt mondja, hogy szeretnék a házadba menni, szeretnék nálad a házban egy kis zarándokhelyet létrehozni számodra és a családod számára, de szeretném, hogy ajándékozz valamit nekem. Szeretném, hogy nekem ajándékozd a társad iránti szeretetedet, megajándékozz a gyermekeid iránti szereteteddel. A munkád iránti szereteteddel. Hogy megajándékozz a bátorságoddal, mikor nehéz helyzetben találod magad. A saját magaddal szembeni türelmeddel. Jön a Szűzanya és meghív bennünket arra, hogy többet szeressünk. És ő pedig a maga részéről meg akar bennünket ajándékozni. És erre használjuk azt a kifejezést szívesen, hogy szövetség. És a szívünkben nagylelkűség keletkezik. Örömünket leljük abban, hogy másokért tehetünk valamit. És most találkozunk az Istennel. És ő a társunkat ajándékozza nekünk. A társunk testét. És mi neki ajándékozzuk magunkat. És fölébred annak a szelleme, hogy a másikat boldoggá akarjuk tenni. A házastársi együttlétünk azt jelenti, hogy boldogítani szeretnénk egymást. Megtanuljuk a schönstatti kegyelmi anyánál, hogy az ajándékozás gazdagít. Schönstatt a szeretet iskolája. Már öregek vagyunk. Szeretnének még egyszer iskolába járni? Miért ne? A szeretet iskolájában szép, mert újra és újra kihívásokat élünk meg. Megy egyre tovább. És ott, ahová a szentek elérkeztek, oda talán életünkben sohasem érünk el, de fölkerekedünk. A szeretet iskolájába. Megnevezek néhány dolgot, amelyről elbeszélgethetnek. A családnapjainkon az egymással történő személyes beszélgetés a legfontosabb rész. Nem mindig megy. A tulajdonképpeni beszélgetés előtt is van egy terület, melyet beszélgetésnek nevezhetünk, annak ellenére, hogy egy szó sem hangzik el. Nagyon kiművelt embereknek sokszor nehezére esik a beszélgetés. Megvan a lehetősége annak, hogy a külső tartásunkkal kifejezésre juttathatunk valamit. A legtöbben Önök közül nagyon érzékenyek. Észlelik, hogyha valami változás megy végbe a másikban. Ha a másik felé fordulásban változás van, akkor a másik azt észleli. Tehát ki lehet valamit fejezni szavak nélkül is. Nagylelkű lehetek vagy neveletlen gyerek. Egyszer az egyik vagyunk, egyszer a másik. Mint férfi, lehetek atyai és jóságos, vagy pedig a trónján ülő basa.
Kedves Asszonyok!
Mi, férfiak, mindig egy kicsit trónon ülünk. Ha az asszonyok végre felfognák, megértenék, hogy minket tisztelni kell, akkor mindent megkaphatnánk tőlük. De vannak asszonyok, akik nekünk parancsolni akarnak. Azt nem lehet. Mi pasák vagyunk.
Azt nem lehet, az a középkorban volt. Ezek a középkori férfiak! Barátaim! Mit csinálunk!
Csinálj a feleségedből egy királynőt. Tedd meg, amit akar. És teljesítsd minden kívánságát. Tréfásan mondtam, amit az előbb komolyabban fejeztem ki. Amikor mi saját magunkhoz ragaszkodunk, háborúzunk egymással. Ha mindegyikünk a másikat trónra helyezi, akkor a végén mind a ketten a trónon ülünk. Tartással is beszélhetünk egymással, de az is szép, ha szavakkal beszélünk egymással. Nem szeretnék elmondani egymásnak, hogy mikor, miben élték át társukat, mint Isten ajándékát? Mit ajándékozott? És hagyjanak időt maguknak.
A második. Érezték már együtt, közösen Isten kezét az életükben? Adott a Jóisten már jelet Önöknek? Annak a jelét, hogy szereti Önöket?
Tehát egy kicsit nehéz erről beszélni, amit a Jóisten csinált, ha nem szoktuk meg.

Részlet:    P. Tilmann Beller A CSALÁDI ÉLET:
küldetés és munka

Szerkesztette: Dr. Csermák Kálmán és Alice

 A könyvajánlónkban szereplő mű további adatai (szerző, fordító, kiadó, szerzői jogok) megtekinthetőek a https://mek.oszk.hu oldalon.