FECSKÉK ÉS FRUSKÁK - ARTHUR RANSOME

---

KIK ÁLLNAK OTT A SZIRTTETŐN?

Roger, a család hétéves s immár nem is legifjabb csemetéje széles cikcakkban nyargalt felfelé a meredek hegyoldalon, mely a tótól Holly Howe-ig emelkedett. Így hívták a farmot, ahol a család a nagyvakáció egy részét töltötte. Roger tehát oldalvást nyargalt, míg el nem érte a gyalogutat szegélyező sövényt, aztán majdhogynem egészen sarkon fordult, és átcsapott - szintén oldalvást - a mező túlsó szélén húzódó cserjéshez. Itt megint sarkon fordult, s újra keresztülszelte - oldalvást - a rétet. Minden résziram közelebb hozta a nyaralóhoz. Ellenszél fújt, s ezért folytonos irányváltással közeledhetett csak a kerítéshez,^[1] melynek kapujában jó anyja türelmesen várakozott, míg fiacskája befut.

Nem száguldhatott egyenest szembe a széllel. Hisz vitorlás volt, gyorsjáratú teaszállító hajó, a Viharmadár. John, a bátyja éppen ma reggel jelentette ki, hogy a gőzhajó: bádogskatulyában pöfögő hitvány masina. A vitorlás az igazi, így hát Roger - ha időt vesztett is - széles fordulókkal tette meg az utat a domboldalon.

Már közel járt a kerítéshez, amikor anyu kezében egy piros levélborítékot és egy kis fehér papírlapot pillantott meg. Rögtön tisztában volt a helyzettel: sürgöny érkezett. Egy pillanatig kísértést érzett, hogy nyílegyenest odafusson. Tudta, hogy sürgöny csak aputól jöhet, és hogy ez bizonyosan válasz arra a levélre, amit anyu írt apunak, no meg arra a sereg írásra, melyben John, Susan, Titty és jómaga mind ugyanazt kérték, persze ki-ki a maga módján. Az ő levele igen rövid volt: "Mondd, apuci, szabad nekem is? Sok puszi Rogertól." Tittyé már jóval hosszabbra sikerült, hosszabbra még, mint a Johné. Susan nem írt külön levelet, pedig a lányok közül ő volt az idősebb. Csak a nevét firkantotta oda John levele aljára. Anya levele volt a leghosszabb valamennyi közt. Rogernak nem fért a fejébe, mit is lehet egy levélben annyit összeírni. A leveleket mind egy közös borítékban indították útnak, messze ki a nagyvilágba, édesapa után, akinek hajója Máltánál horgonyzott, de Hongkong volt az úticélja.

S most anyu kezében ott a piros boríték a sürgönyválasszal. Volt egy pillanat, amikor Roger kis híja, hogy nyílegyenest oda nem rohant hozzá. De hát a vitorla az igazi, nem a gőz, ezért hát tovább cikcakkozott, de mintha vitorláival mégis egy kicsit közelebb fordult volna a szélhez. Végül egészen szembenézett vele, mind jobban lassított, anyu oldalánál leállított, aztán farolni kezdett, egy hirtelen lökéssel horgonyt vetett, és révbe ért.

- A válasz? - szuszogta kifulladva a szél ellen való küzdelemben. - Azt írja, hogy igen?

Anyu elmosolyodott, és fennhangon olvasta:

BELEFULLADNAK HA MULYÁK STOP
HA NEM MULYÁK ÚGYSEM FULLADNAK

- Ez annyit jelent, hogy igen? - kérdezte Roger.

- Azt hiszem...

- Azt jelenti, hogy szabad nekem is?

- Igen, ha John és Susan magukkal visznek, és ha megígéred, hogy mindig azt teszed, amit mondanak.

- Hurrá! - sipított Roger ugrándozva, mint egy kiscsikó, s egy pillanatra egészen megfeledkezett róla, hogy ő tulajdonképpen egy csendes révben horgonyzó vitorlás.

- Hol vannak a többiek? - érdeklődött anyu.

- A Darienen - mondta Roger.

- Ho-o-ol?

- Tudod, a szirttetőn. Titty nevezte el így. Onnan ellátni egész a szigetig.

A Holly Howe-farm alatt meredek lejtő ereszkedett le egy kis öbölhöz. Ott volt a csónakház meg egy kis kikötőtutaj. Innen fentről nem sok látszott a tóból, mert az öblöt minden oldalról magas szirtek zárták körül. A nyaralótól ösvény vezetett a réten át a csónakházig. A ház körül bekerített térség, onnan kertajtó nyílott a rétre, majd egy másik ösvény ágazott el a fenyves felé, mely sűrű zöldbe borította a domb oldalát.

Az ösvény beleveszett az erdő sűrűjébe. Ahogy a gyerekek megérkeztek - idestova két hete -, mindjárt első este felfedezték az utat, egyenesen nekivágtak, és áthatoltak a rengetegen. A túlsó oldalán egy szirttetőre bukkantak, mely meredeken szakadt bele a tóba. Erről a szirttetőről messze elláthattak, végig a tavon. Kanyarogva nyúlt el széles tükre a lankák között, délnek és messzi északnak, s egyre jobban beleveszett a part menti dombok ködös távolába. Mikor először álltak itt a tetőn, és végigjártatták szemüket a messze vizeken, Titty azonnal elkeresztelte a helyet. Az iskolában hallott egyszer egy verset, igaz, hogy már kipárolgott a fejéből az egész, csak az a kép maradt meg benne, amikor a hajósok először pillantják meg a Csendes-óceánt. A szirttetőt a vers után elkeresztelte "Darien hegyfoká"-nak. Most is éppen itt táboroztak a gyerekek, amikor Roger sarkon fordulva áttört az erdő sűrűjén, és a rétre érve meglátta anyut a kapuban, és baj nélkül hazavitorlázott. - Nem akarod elvinni nekik a választ? - Megmondjam azt is, hogy szabad nekem is? - Persze! Add oda a sürgönyt Johnnak, az ő gondja, hogy ne legyetek mulyák. Anyu a sürgönyt visszadugta a borítékba, és odaadta Rogernak. Cuppanós puszit nyomott az arcára, úgy, ahogy volt, lehorgonyzott állapotában. - Fél nyolckor vacsora, egy percet se késsetek! És vigyázzatok, fel ne ébresszétek nekem Vicky babát, amikor hazajöttök! - Igen, igen, uram - köszönt el Roger a matrózfelelettel, és két kézzel felvonta a horgonyt. Megfordult, s cikcakkban visszaindult a réten, hogy jelentse a nagy újságot. Anyu nevetett. Roger leállított és hátrafordult. Részlet: ARTHUR RANSOME FECSKÉK ÉS FRUSKÁK FORDÍTOTTA: BALOGHY MÁRIA